Túra a Markazi várhoz
Novemberi szakkörös túránk a csipet-csapattal... Ezen az őszvégi, kissé felemásra sikeredett napon várhódításra indultunk a Jászdózsai Természetjáró Szakkör csoportjával.
Reggel még ködben, hideg, szeles időben szálltunk fel a kis piros csattogóra, aztán mire egy kis utazást követően Markazon letett a gyöngyösi buszunk, már hétágra sütött a nap és még a kabátok is lekívánkoztak rólunk. Főleg, mikor nekivágtunk az emelkedőnek, a település fölé magasodó Várbérc irányába.
Ezért aztán pihentünk is többször, meg hát látnivaló is akadt lépten-nyomon. Érintettünk egy kis bányatavat, rácsatlakoztunk a kálvária útjára, találtunk gombákat, na és persze enni is kellett (legalább óránként, de lehet sűrűbben). Azért lassan mégiscsak felértünk a Várbérc nyergére, majd onnan ki, az ormon magasodó várromhoz.
Első nekifutásra, igen, ettünk egyet, majd körbejártuk a megmaradt falmaradványokat és gyönyörködtünk a kilátásban. Pazar a panoráma innen! Egy kicsit el is időztünk itt, míg egyszer csak azt vettük észre, hogy elbújt a nap. A hátunk mögül, Markaz felől, beúszott fölénk a köd és ezt szinte azonnal éreztük is a bőrünkön. Pár fokot rögtön hűlt a levegő. Kabát vissza, kezdjük meg az ereszkedést a völgy felé!
Eleinte szép szálerdőben majd szedres, bozótosabb részen tértünk vissza a falu feletti legelőkre. Közben megint csak akadt egy-két érdekesség az utunkba. Találtunk egy nagyon ritka gombafélét, a süngombát, láttunk fura lábnyomokat a földút porában, és kóstoltunk csipkebogyót is, bár ez még nem volt az igazi.
Így ért le, hangos. olasz famíliára emlékeztető kompániánk Markazra, egész pontosan a Kisboldogasszony-kápolnához, mert azt még útba ejtettük, buszra szállás előtt. Innen Gyöngyösre, majd egy kis városi séta után, vonattal, Vámosgyörki átszállással érkeztünk haza. Immár sötétben, de hát ennek is megvan a hangulata! "Este utazni is jó buli!"
A kis csipet-csapat, ami most azért jó kis, 22 fős bagázs lett, kicsit elfáradt, elmondásuk szerint, mert NAGYON sokat mentünk (7 km ) Bár ennek a fáradtságnak a vasútállomásokon, átszállásra várakozva, mi már nyomát se láttuk! Inkább csak szokatlan volt nekik az új élmény, mert többen is, úgy igazából, most túráztak először a hegyekben.