Téli túra a Bükkalján - Kisgyőrtől Kácsig
Hétvégén ismét úton volt túrázós csapatunk... Bár "csak" a Bükk lábánál vezetett túraútvonalunk, a legtöbb magas csúccsal büszkélkedő hegyünk itt sem hagyott emelkedők nélkül minket. A terep pedig...igazi felemásra sikeredett.
A kora reggel már Kisgyőrben, a fából készült szobrairól híres kis faluban ért minket. Innen indultunk, faragott betlehem, haranglábak, mívesen díszített királyszobrok között sétálva a Szent Korona kilátó felé. Természetesen, itt mi másból, ez is fából készült. Gyönyörű iparművész munka. Ráadásul tényleg parádés innen a tájra a panoráma.
Innentől aztán már erdei ösvényekre, utakra tértünk, mely itt-ott egy kicsit megdolgoztatta a társaságot. Sajnos az elmúlt napok csapadékos időjárása és a környező tanyákra bejáró terepjárók, na meg a közeli fakitermelés nem tett jót az utaknak. Ugyan turistaúton (ráadásul tanösvény is) közlekedtünk, mégis irdatlan sár és összevágott, nyomvályús terep volt erre. Alternatív útvonal pedig nem volt, így hát, ahol tudtunk, végig egyensúlyoztunk az útszéleken, a szederindás partokon.
Aztán ahogyan emelkedtünk, az aljnövényzet is ritkult. A táj átváltott szép szálerdőbe, így áttérhettünk a fák közé, az avarba. Bakancsaink egészen szépen meg is tisztultak, mire fölértünk a Nagy-Dobrák tető oldalába. Erre már sziklagyepes réten, fenyőcsoportok között haladtunk és a nap is hétágra sütött ránk. A levegő kellemesen langyos lett, le is kerültek a kabátok mindenkiről. A madarak is hangosan csicseregve hirdették a tavaszt.
A Latorpuszta előtti nagy, száraz réten meg is álltunk, korai ebédünket elfogyasztani és innen már látszott a szomszédos hegytető, Latorvár csúcsa, ahová hamarosan fel is kaptattunk, egy rövid, de annál meredekebb emelkedőn. Kicsit megszuszogtatott minket, de a hegy ormáról nyíló kilátás kárpótolt érte. Az egykor itt álló 3 várnak ugyan csak alig-alig maradt nyoma, de helyük azért jól kivehető máig is. Lator rablólovag kővárából mindössze a lakótorony egy falmaradványa dacol az idővel, míg a vaskori és a honfoglaláskori sáncváraknak a földsáncai, a lapos tetőn körben kiemelkedve, teljesen jó láthatók. Mementóul, egy gerendákból ácsolt palánk részletet is felállítottak azért az erre járóknak. A várak helyén átsétálva, a hegy túloldalán ereszkedtünk le Latorpusztára.
A néhány házból álló település szélén bekukkantottunk a vasajtóval elzárt, Lélek-lyuk barlang kicsinyke ablakán (védett, csak engedéllyel látogatható) és a környező településeket ivóvízzel ellátó Vízfő-forrás mellett ismét betértünk az erdőbe. És hát Bükkalja ide vagy oda, megint erős kaptató várt a csapatra. Szerencsére az út erre azért avarral borított, jól járható volt.
Egészen addig, míg megint bele nem sétáltunk egy fakitermelés útvonalába. Néhol, vadcsapásokon tudtuk kerülni a marasztaló dagonyát, ám voltak helyek, ahol a sűrű dzsindzsa, szeder és kökény, vadrózsa, nem igen adott erre lehetőséget. Jobb híján hát próbáltunk a szélén ellavírozni. Kisebb-nagyobb sikerrel. A megtisztult bakancsok megint kikenekedtek... Szerencsére nem volt hosszú a megpróbáltatás.
Ortás tető előtt füves útra kanyarodtunk és hamarosan egy szurdokot elhagyva elértük a Jézus-kútja forrást is. A csörgedező patak partján már nyílt a hóvirág és előbújtak a hunyorok is. Legnagyobb meglepetésünkre még vidáman repkedő citromlepkékkel is összefutottunk. Alig 200 méter múlva pedig megláttuk a Remete-barlanghoz vezető keskeny ösvényt a hegyoldalban.
Alig látható, meredek nyom vezetett fel a sziklás hegytetőre, ahol az egykori remetelakot megtaláltuk. Szolid kis hajlék, ám erre felé nem ritka ez a hegyek között. Valaha remeték, pásztorok és betyárok is használták ezeket. Sőt, egészen hatalmas hodályokat is vájtak a puha tufakőzetbe, istállóknak. Innen aztán már végig lejtett utunk Kácsig.
Alig 1 km után pedig rátértünk a falu egyik utcájára. Végül a Kácsi-patakot keresztezve, a szépen kiépített Mária-forrásnál értük el a központot, ahol buszunk várt minket.
Bár a nehezített terep okozott bosszúságot, összességében egy csodás napot tudhatunk megint magunk mögött. A természet és a táj sok-sok gyönyörű látnivalóval ajándékozott meg minket (és jó idővel!). A sár pedig...hát időnként ez is túra tartozéka (és legtöbbször ezeknek a mérhetetlen dagonyáknak az ember az okozója). Ám a természet ettől függetlenül (és ezzel együtt is) csodás volt. Megtelt élettel. Itt a tavasz. Fürgén csörgedeznek a patakok (végre!), madárdaltól hangos az erdő, virágzik a moha, a hóvirág, a hunyor és pillangók repkedtek a ragyogó napsütésben. És az erdő illata...!!!