Őszutó a vizek és vadludak városában-Tata
November utolsó hétvégéje sem telt eseménytelenül, sőt kétségkívül izgalmasan sikerült. Mi, kirándulós csoportunkkal Tatára készülődtünk, az ilyenkortájt errefelé szokásos többtízezres vadlúdcsapatok meg nem. Jött helyettük hó, pedighát a gágogókat jobban vártuk. Na persze, akad még ott látnivaló, de hát ha már arra járunk, reméltük, hogy a messzeföldön híres vadlúd sokadalmat is csak meglátjuk...
Aztán végül az indulás reggelére jórészt minden elsikálódott. Az országot megbénító havazástól megmenekültünk és a szárnyas légiakrobaták első csapatai is megérkeztek Tatára. Hozta őket a csípős, viharos északi szél.
Minket meg majd elvitt, mikor szombat délelőtt, kirándulásunkat indítván, felmásztunk a Fellner Jakab kilátó tetejére. Ugyan a kilátás csodálatos volt, mégsem nagyon marasztalta fent a társaságot. Kitartott még akkor is, amikor a Kálvária-domb nevezetességeit jártuk körbe, s még a Kossuth-téren, városnéző sétánk alatt is igen-igen cibálgatta a fejünke húzott kapucnikat szélúrfi.
Aztán, mire az Öreg-tó partjára értünk, már kissé csendesedett. A süvítő szél helyett egyre több gágogó, V betűt formázó szárnyascsapatra lettünk figyelmesek, akik fejünk felett átlibbenve a tó felé igyekeztek. Ott aztán összeállva, egy hatalmas gomolygó tömeggé egyesültek. Kicsit megkésve, de folyamatosan érkeztek a vadlúdcsapatok.
Már egész kellemes volt a napsütésben a tóparton sétálgatni, mégis jólesett betérni a Tatai Vízivár kapuján. A cirka másfél órásra kerekedett, vezetett várlátogatás alatt fel is melegedett a csapat. S aztán le sem volt időnk hűlni, hiszen csak a közeli Esterházy-kastélyba kellett átmennünk, ahol ismét kellemes idő fogadott minket. Idegenvezetőnk itt is körbekalauzolta a társaságot, s mire innen, délután fél négy körül elbúcsúztunk, már alapos ismeretekre tettünk szert Tata múltjáról, jelenéről, az Esterházy-családról és párját ritkító építőmesterükről, Fellner Jakabról, s neki köszönhetően, a barokk kisváros csodás épületeiről. Meg is állapítottuk, nekünk vissza kell még ide jönni, mert erre egy nap vajmi kevés.
Nem is pazaroltuk sokat az időnket, a kastélyban már úgy is esküvőhöz készülődött mindenki, így továbbálltunk és az Öreg-tó partján elsétálltunk a Korzó felé. Célirányosan egy aprócska üzlethez iparkodtunk, a találóan Csokizó névre keresztelt kézműves bonbonmanufaktúrához. Helyszűke miatt, ízletes forrócsokijukat sajnos nem mindenkinek volt szerencséje megkóstolni, de ezen nem is igen bánkódtak. Akadt még a Korzón elég hely a kirándulóknak. Az egyre sötétedő délutánban hívogatóan világítottak a hangulatos vendéglátóhelyek ablakai, s igencsak mindenki meg is találta a kedvére valót. Ki-ki saját meglátása szerint, egy gyors vacsora, finom sütemény vagy éppen egy jó kézműves sör mellett döntött, mindenképp megkoronázta a napot.
S ezek után még, a tó partjára kiállva, végignézhettük az éppen gyülekező, behúzó vadlúdcsapatok érkezését a lemenő nap fényében. Bár a tó távoli végébe szálltak le, s ott már olyan sötét volt, hogy semmi nem látszott, hallani mindenképp hallottuk. Zengett a tó környéke a sok ezer lúd gágogásától.
Teljesen ránksötétedett, mire a csoport apraja-nagyja megérkezett, s a közeli buszmegállóban felszállhatott, kényelembe helyezkedett a buszunkon, s bizony még onnan 3 óra is volt az út a jászok földjéig.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok a vizek és vadludak városába!
Decemberben Zólyom és Besztercebánya különleges látnivalóihoz, hangulatos adventi vásárába hívunk Benneteket!
JóKa-Túrák