Júniust írunk. A naptár szerint is megérkezett végre a nyár. Többnyire jó idő van és persze hosszúak a nappalok. Ezért gondoltuk, hogy soron következő KÉKTÚRÁnkat most egy távolabbi helyszínre tervezzük, hiszen ilyenkor a sok utazás is elviselhetőbb.

Bizony az Országos Kéktúra, országot átszelő útvonalának, nyugati szakaszai tőlünk igen messze esnek, kívánnak némi áldozatot, de hát a kitűzött cél elérése, a teljesítés öröme, ettől lesz szép. Hogy minden nehézség ellenére, teljesülnek a kitűzött tervek.

Így esett a választás, idén nyárra, a Balaton-felvidéki szakaszokra. Június 8-án, egészen pontosan, a Tapolcától Badacsonytördemicig tartó 18 km-es részre, ami különleges, csodaszép helyeken kanyarog végig, a vulkáni tanúhegyek között.

Bár hajnalban indultunk, mégis fél tíz magasságában járt az idő, mikor Tapolca vasútállomásánál letett buszunk és a Lokomotív Büfénél be is üthettük aznapi első pecsétünket az igazolófüzetekbe. Majd a város egyik legnagyobb látványosságát, a hihetetlenül tiszta vizű, koi pontyoktól, aranyhalaktól hemzsegő Malom-tavat és a Halas-lépcsőt érintve, átsétáltunk a csinos utcákon és délre elhagyva a várost, nekivágtunk a Szent György-hegy felé vezető aszfaltos szakasznak. 

Nos, ekkor már tudtuk, hogy a "jó idő" fogalma relatív. Vagy csak mi vagyunk nyavalygósak. Igazi nyári idő volt, szó se róla! Nem esett, sütött a nap. Melegen, perzselően. Az aszfalt szintén. És az előző napi esőktől, párás, nehéz volt a levegő. 

De néhány km után végre lefordultunk a szőlő ültetvények között, a hegy felé tartó földútra, majd hamarosan, ahogy emelkedni kezdtünk, az erdő is megérkezett a fejünk fölé. Lényegesen javult a helyzet. Főleg, mikor a Kaán Károly Turistaházat és a közelében lévő Sárkány-likat (jégbarlang) elértük. Zimankós hideg levegő áradt ki a barlang nyílásain. Pecsételtünk, kicsit pihentünk, kicsit visszahűlt a csapat, mielőtt nekivágtunk a bazaltorgonák között kanyargó, maradék kis emelkedőnek a hegytetőre. Páratlan sziklaformációk és igazi balatoni panoráma volt fáradtságunk jutalma. Ezekért a élményekért érdemes némi áldozatot hozni.

Egy kis fotózkodás és nézelődés után, a hegy túloldalán, erdőben, majd hangulatos szőlőföldek, mediterrán stílusú hétvégi házak, kőből rakott kerítések, levendulások között ereszkedtünk lejjebb az Oroszlános-kútig. Alig vártuk, hogy friss, hideg vizében kicsit megmosdjunk. Innen aztán tettünk egy kis kitérőt a Tarányi présházhoz és a Lengyel-kápolnához. Sajnos nemrégen, a Kéktúra útvonalát úgy módosították, hogy már nem érinti ezeket, az egyébként kihagyhatatlan látványosságokat. Mi nem sajnáltuk azt a cirka 300 m kitérőt, mielőtt lesétáltunk volna az közeli kis faluba, Hegymagasra.

Innen aztán a módosított útvonalon, a régi forgalmas közút helyett, biztonságosabb, de szintén aszfaltos, kerékpárúton gyalogolva aszalódtunk Szigligetig. Sajnos többekből kivette a lendületet, így sokan, de nem a teljes társaság vállalta be, hogy még felmásszon a Szigligeti Várba. Akik feljöttek viszont biztosan nem bánták meg.

A Balaton váraként is emlegetett erősség ugyan felújított, de mégsem giccses. Romos hangulatát megőrizve sikerült a rekonstruálása. Na és persze a tetejéről nyíló körpanoráma a balatoni tájra.... Hűha!!! Itt ismért bélyegeztünk és több, mint egy órát nézelődött fenn a csapat, majd a vár alatt, az Öregfaluban maradt társasághoz visszaereszkedve még felkerestük a sokat dicsért kézműves fagyizót, egy kis frissítőért.

Aztán összegyűjtve a csapatot és maradék erőnket, nekivágtunk az utolsó néhány km-nek. Az Öregfalu régi, csinos, nádtetős házai között hagytuk el Szigligetet. A település szélén még tettünk egy apró kanyart az Avasi-kápolnaromhoz, mert a KÉK ez mellett is elmegy, de ezt sem érdemes kihagyni, ha erre jár valaki! Innen aztán alig fél óra alatt átértünk Badacsonytördemicre, túránk végállomására.

A vasútállomás üvegfalú épületében, fullasztó hőség fogadott minket, itt kerültek be az utolsó bélyegzők aznap a füzetekbe. Szerencsére az állomás előtti hideg vizű kútnál még felüdüléshez jutottak a tikkadt túrázók. Kicsit felfrissültünk, mielőtt felültünk a közben megérkező, szerencsére légkondis buszunkra. Jól is esett, hiszen az út nem csak odafelé, hazafelé is eltartott egy darabig.