JóKa-Túrák az Országos Kéken 16. Zádorfalvától-Aggtelekig
Ismét évszakot váltottunk...hogy rohan az idő... S mintha az időjárás is tudta volna, hogy lapoztunk a naptárban, napsütéses, szép, tavaszi idővel indította a márciust. Ó a március, a mindig annyira várt, melegedést, a színeket és az illatokat visszahozó hónap. Nemhiába kapcsolódik hozzá annyi jeles nap. Nem mellesleg a barlangok hónapja is! S mint minden évben ilyenkor, túráinkon mi is felkeresünk egyet-egyet.
Nem véletlen hát, hogy március 1-én a Borsodi-dombság és az Aggteleki-karszt közti csodás vidéket tűztük ki, kéktúránk úticéljául.
Hajnali indulást és jó kis buszozást követően, Zádorfalvára, a Szuha-patak völgyében, dombhátak között fekvő, kicsiny faluba érkeztünk. Még ott találtuk a reggeli párát is. Na nem sokáig. Csak amíg az első bélyegzést megejtettük a falu kocsmahivatalában és a falu szélére kisétálva, felmásztunk az első dombra. Addigra az egyre erősödő napsütés szétoszlatta az alacsonyan terjengő ködpacákat és melengetni kezdte a csapatot. Persze a háttérképnek beillő, kopasz dombhátakon legyűrt emelkedők, majd az erdőbe térő, hullámzó ösvények is hozzájárultak, de hamarosan a kabátok is lekerültek a legtöbb túrázóról.
A táj végre kiengedett téli fagyosságából. A mohatelepek már jól láthatóan üdébb zöldre váltottak és itt-ott megjelentek a gombák is. Sajnos, nem annyira nagy örömünkre, az erdészeti utak összevágott nyomvonalán, a tenger méretű pocsolyák vize is vígan hullámzott az enyhe tavaszi szélben. Kivétel nélkül, kerülőút híján, mindenki lecsekkolta, hogy megy az Aggteleki-karszt sarának színe a bakancsához. Nem is törődtünk már ezzel. Hisz akadt annyi más érdekes!
Hosszan sétáltunk, pontosan a Szlovák-Magyar határvonalon kacskaringózó ösvényen, ahol a szépen kifestett határkaróknak már csak térképészeti jelentősége van, egy párat azért fotón is megörökítettünk. A csapat elejétől megriadt szarvastehenek okoztak nálunk is némi riadalmat, mikor a hátul kullogók felé indultak őrült vágtával. Aztán megnyugodva konstatáltuk, hogy helyén a szemük és az eszük, a kanyarokat meg jobban veszik, mint egy Forma1-es versenyautó. Nekünk úgy tűnt, gyorsulni is hasonlóan gyorsulnak.
Az erdei utakról aztán ismét mezőkre értünk és a dombjátról kinyílt a táj Domica felé. Hamarosan Aggtelek óriási sziklakilátóját is megláttuk a hegyoldalban. Arra vettük az irányt. Kettő alig múlt, mikor a Baradla Étterem bejárata mellett elhelyezett, kéktúrás pecsételővel beütöttük aznapi második és egyben utolsó stemplinket. A barlangpénztárban pedig örömmel köszöntötték népes csapatunkat.
Mostanában sajnos nem tombol erre felé a turizmus (leginkább csak a wellness és a dézsák a befutók) és a bevétel hiánya itt is letette a bélyegét. Rajtunk kívül most is csak 7-en érkeztek a délutáni vezetésre. Ahhoz az 1995 óta Világörökségi helyszínnek számító barlanghoz, mely hazánkban elsőként volt látogatható, elsőként mozdította meg a turizmust, és most cirka 30km-es hosszával a második leghosszabb barlangja az országnak! Levegője gyógyhatású, hatalmas termeiben adott hangversenyeknek párja sincs! A vidék gyönyörű, a szálló és a kemping aprócska faházai hangulatos kikapcsolódást biztosítanának. Méltatlanul elfeledett helyszín... Hát örültek nekünk nagyon, hogy mi barlangot szeretnénk nézni!
Előtte még felmásztunk a bejárat fölé magasodó 51 m magas óriási sziklafalra, merthát ezt, ha valaki itt jár, nem szabad kihagyni! Hosszan kacskaringózó lépcsősor vezet fel a tetőre, közben pihenőkkel, paddal. Az út mellett, a sziklás hegyoldalon, zöldült a moha, nyíltak a rikító sárga téltemetők. Odafentről pedig pazar panoráma nyílt az Ős-Sajó völgyére.
Kicsit elbámészkodtunk, de pontban háromkor, mire a barlangi vezetőnk a szikla aljához érkezett, már mindenki ott várta. S innentől egy egész órán át hallgattuk előadását és csodáltuk a Baradla-barlang sok mindent megélt járatait, termeit, varázslatos cseppkőcsodáit. Különleges földalatti világ ez! A magashegységek sziklacsúcsain állva és itt lent érezhető igazán, az ember kicsinysége és az idő nagysága.Szinte hátborzongatóan szép az évmilliók alatt kialakult földalatti csoda. Még nem is kívánkoztunk fölfelé, csak úgy elröpült az egy óra. Elröpült, és mi ismét kint álltunk a hatalmas sziklafal előtt. Néhány fotó még, a lebukó naptól sárgás színbe öltözött hegyoldalra, s irány a busz...
