JóKa-Túrák az Országos Kéken 15. Máriaremetétől Piliscsabáig
Hétvégén ismét nekivágtunk az Országos Kéktúra egy csodaszép szakaszának. Persze szép mind, a maga módján. Nincs csúnya táj. Főleg a Kéktúra útvonalán. De mi tagadás, vannak benne kicsit monoton szakaszok és vannak a lépten-nyomon érdekességet, látnivalót tartogató etapok, amik aztán nyilván, pont ezért, felkapottabbak is a turisták körében. Szombaton mondhatjuk, hogy pont egy ilyen részt jártunk be mi is, Veletek!
A Budai hegyekből, Máriaremetéről induló túránk, a Kisboldogasszony kegytemplom parkjából, hamarosan a Remete-szurdok sziklás völgyébe kanyarodott, ahol rögvest fehér mészkőszikla-szirtek magasodtak kétoldalt fölénk és kis séta után a Remete-barlang sötéten tátongó száját is megláttuk az egyik kőfalban. Hogy is hagyhattuk volna ki? Egyértelmű volt, hogy ezt megnézzük! A két teremből álló barlang első csarnoka különösen látványos. Mérete is impozáns. A kalandvágyók még a barlang fölé magasodó sziklafal tetejére is felmásztak, egy jó kilátásért. Persze aztán egy kis patakátkelés és némi emelkedő után, a Remete-hegy oldalában a szurdokból kimászva, a panoráma mindenkinek meglett, némi szuszogás árán.
Ám a tetőre felérve, utunk kényelmes sétaösvénnyé szelídült és ez ki is tartott egészen Nagykovácsi határáig, ahol elértük első pecsételőhelyünket, a Muflonitatót. Gyűltek a kéktúrás stemplik, közben kifújta kicsit magát a csapat. No sokáig azért nem volt jó álldogálni, kicsit csípős volt a levegő, így a papírmunka végeztén iziben újra az ösvényre fordultunk. Igaz, nem a kékre. Egy kis kitérőt iktattunk be a közeli Zsíros-hegyre, mert ha már ilyen közel jár az ember, ezt a látványt nem szabad kihagyni. Így mi is bevállaltuk ezt az alig 500m kitérőt, és valóban megérte! Pazar fekete fenyvesben vezet egy sziklás kilátópontra az ösvény, ahonnan nem csak a szemközti településeket és a Pilis csúcsait, de távolabbi vonulatokat is tisztán látni. Még így enyhén párás időben is.
Csak ez után a kis kitérő után tértünk vissza a kékre és ismét egy jó kis kaptatós szakaszt lebírkózva, másztuk meg az Európa Diplomás Védelem alatt álló, gyephavasi hangulatú Nagy-Szénást. Valójában, mintha erdőhatár feletti magaságban jártunk volna. Fenyvesekkel szegélyezett sziklagyepes, kopár hátakon sétáltunk, ahol már nem lehetett tovább űberelni a körpanorámát. A Nagy-Szénás tetején álló hatalmas fakereszt tövéből alaposan magunkba ittuk a látványt, aztán megkezdtük Piliscsabáig tartó, szinte folyamatos ereszkedésünket.
A fenyves hegyhátak lassan elmaradtak és mély völgyekkel taglalt, szép bükkösben folytatódott túránk. Megváltozott a táj. Térkép nélkül is egyértelmű volt, megérkeztünk a Pilisbe. Az Erzsébet-kút foglalatánál összevártuk a csapatot és innen kétfelé válva indultunk neki az utolsó km-eknek. A fáradtabbak az erdő szélen, a Kálvária utat elérve a falu felé indultak, míg a társaság nagyobb része a közeli Sóder-hegy és a hegyoldalban magasodó, mutatós és mesélő nevű, Ördögoltár-szikla felé vette az irányt. Majd még egy utolsó emelkedőt legyűrve, a Gombaszikla és a Kálvária-hegy csúcsán álló kápolna érintésével, mindenki megérkezett Piliscsabára.
Csapatainkat immár egyesítve indultunk a nem éppen közeli vasútállomás és aznapi utolsó pecsételőhelyünk felé. Itt már mindenki lábán nyomot hagytak a megtett km-ek és emelkedők. Nemhiába, igazi öröm volt többeknek, mikor meglátták az állomás közelében parkoló buszunkat. De km ide, km oda, minden lépésért megérte!
