JóKa-Túrák az Országos Kéken 14. Hollókőtől a Bableves csárdáig
Ismét lapoztunk egyet a naptárban, eltelt egy újabb év. Nem könnyű, nem egyszerű év, de mi azért rajta voltunk, hogy legalább néha-néha, egy-egy túránkon, kirándulásunkon kicsit kikapcsolódjatok, elengedjétek a stresszes hétköznapokat. És nem lesz ez másképpen idén sem!
2025 január 11-én már meg is tartottuk az év első túráját veletek! Na nem hosszút, csak olyan karácsonyi habzsi-dőzsi utáni "visszaszoktatósat". Éppen csak 11 km lett, ám különleges helyeket, érdekes úticélokat látogattunk meg, így bizony eltelt az idő rajtunk. S hát akadtan nem várt fordulatok is a túra során, de erről majd később...
A kicsit csípős kora délelőtt már Hollókő ófalujában talált minket, ahol -Országos Kéktúra szakasz lévén - a kéktúrások rögtön bélyegzéssel kezdtek, s még indulás előtt egy kis pezsgőzéssel köszöntöttük az új évet. Aztán, hogy ne fázzunk (mert vendéglátóhely még véletlen sem volt nyitva), neki is vágtunk a Hollókői Vár felé vezető, kicsit sem szimpatikus emelkedőnek.
Kezdésnek nem rossz, legalább tényleg nem fáztunk. Cidriztünk utána bezzeg a szikla tetején magasodó vár falain, úgy süvített rajta a szél! Csak óvatjával bámészkodtuk a panorámát, inkább a belső terek kiállításai kötöttek le mindenkit. Erre, a valóban szépen és tartalmasan felújított várra egy órát szántunk, s annyi elég is volt, így télvíz idején, hiszen nem volt nyitva minden bemutatóterem, amit azért kicsit sajnáltunk.
Mindezen bevezető elfoglaltságok után, csak 11 óra magasságában vágtunk neki a túrának. Mondhatni tökéletes időnk volt. Sütött a nap, a föld persze keményre volt fagyva (szerencsére), a kaptatók is elviselhető mennyiségben fárasztották a csapatot és csodás kilátást nyújtó panorámapontokat érintettünk. Így, vidáman, a jó időt és a szép tájat élvezve érkeztünk meg az Isten tenyere kilátóhoz, a Szár-hegy oldalában. Különleges, egyedi kuriózum ez! A hatalmas nyitott tenyeret formázó kilátót - bárki találta is ki - nagyon sokan látogatják. Kis pihi, ebéd után mi is csináltunk naná, egy csoportképet. Mert ezt itt, meg kell örökíteni! S a pillanatot is, ami ez után következett!
Kedves túratársunkat, Timit, a túrázásba éppen frissiben beavatott barátja, felfelé terelgette a tenyér közepére, s hamarjában térdre ereszkedett előtte. No a csapatnak sem kellett több, gyorsan szétrebbent mindenki és a figyelem kereszttüzébe kerültek ők ott ketten, a tenyér közepén. Rögtön láttuk, itt bizony most nagy dolgok történnek! Gyűrű került elő, kérdés hangzott el, s aztán egy meglepődött, de határozott IGEN-t is halottunk! Csók is csattant, s aztán ölelés.... HOGY MI MINDEN MEG NEM TÖRTÉNHET EGY TÚRÁN???
Megható pillanatok voltak, aminek mi is részesei lehettünk. Ők már biztosan nem, de mi, akkor éppen velük túrázók sem felejtjük el soha! Gratulálunk nekik ezúton is és kívánunk sok-sok boldog évet együtt!
Alig ocsúdoztunk a meglepetésből, aztán mégis összeszedelőzködött a csapat és elindultunk lefelé, Felsőtold irányába, merthát km az még várt ránk. És igen, az út végén a Bableves-csárda is és ez elég motiváló volt a társaságnak. Leérve a hegyek aljába, átvágunk a Felsőtold és Alsótold közötti legelőkön, s már kezdtük azt hinni, erre a napra megúsztuk a sarat, mikor egy emlékezetes jobb kanyar után, két szántóföld közé érve rájöttünk, hogy az itt ténykedő gazda, szántáskor, nem igen emelte fel az ekét. Ráadásul a déli nap is megsütötte a vendégmarasztalóvá dagonyásodott fekete földet. Nos, ez is nagy élmény volt. De az ilyet inkább kihagynánk. A falun átkanyargó műutas szakasz, úgy nézett ki utánunk, mintha csorda vonult volna végig rajta. De a bakancsokról még itt se akart tágítani a rátapadt sár. Sőt, a Bézma oldal füves rétje és a hátralévő rövid erdei szakasz avarja se szedte le. Hát így, kissé kikenekedve érkeztünk meg a várva várt Bableves-csárdába.
Bent jó meleg, finom illatok, s kit-kit kedve szerint választott, bableves, sztrapacskák, gombás és vadételek kényeztettek. Remek zárása volt a napnak! Közben a kéktúrázók begyűjtötték az igazolópecséteket a füzeteikbe és a csapat meggyönyörködte a hirtelen jött sötétedésből kibontakozó hóesést, ami pár pillanat alatt fehérre színezte a tájat.
Ilyen élményekkel (és nem kevéske sárral a bakancsunkon) búcsúztunk el aznap a Cserháttól. Na nem végleg. Még mindig vár minket egy-két felejthetetlen KÉKtúrára majd a Keleti-Cserhát!
