Augusztus első hétvégéjén, - megszökve a dolgos, stresszes hétköznapokból, - ismét a természetbe menekültünk. A Balaton-felvidék mediterrán hangulatú tájaira, az elemekkel dacoló, bazaltsziklás tanúhegyek és érett gyümölccsel megrakott szőlőültetvények közé, az Országos Kéktúra útvonalára invitáltuk túrázóinkat.

Ugyan előző este jó kis eső verte el arra a nyár porát és a rekkenő hőség is visszább esett, mégis tikkasztó meleg kerekedett már a délelőtti órákra, amihez még erős szél is társult, na meg cirka 800 m szintemelkedés. Így hát a csapatot sem kímélték az elemek. 

Ám a sok látnivaló, az ösvényekről lépten-nyomon megnyíló csodás kilátások, a balatoni panoráma, a jó társaság, a szőlőtőkékről lecsippentett zamatos fürtök kárpótlást nyújtottak a megpróbáltatásokért. A kéktúrázók pedig nap végére 3 pecséttel is gazdagabbak lehettek.

A legelsőt rögtön induláskor, Badacsonytördemic vasútállomásán gyűjthették be (akinek még nem volt meg, hiszen júniusban, előző kéktúránkon ide érkeztünk meg). Innen a Badacsony oldalában meredeken felfelé kaptató, Bujdosók lépcsőjén küzdötte fel a tetőre magát a csapat. Bár a 464 lépcsőfokból álló emelkedő több pihenő is megszakítja, mégis kemény menet felfelé. A kitartók jutalma az odaföntről nyíló páratlan panoráma, ami már az erdőnyíladékokból is élvezhető volt, de a Kisfaludy-kilátóból lett teljes. Körpanoráma az összes tanúhegyre és a Balaton nagy részére. 

Innen a Badacsony görgetegsziklás völgyében, a Kőkapu ösvényén leereszkedve a Gulácsot vettük célba. Erre ugyan (többek között a sok fakidőlés miatt is) nem másztunk fel teljesen, csak a derekán oldalaztunk el. Az aljába leérve egy kis "nemszeretem" aszfaltos szakasz következett Káptalantótiig és itt került meg a kéktúrások aznapi, második pecsétje is. És mi tagadás, már igazi felüdülés volt a különleges stílusú Közért Bár, árnyas vendégszeretetét élvezni, ahol nem csak a külcsín, de a kínálat is egyedi volt! Tikkadt Szöcske itókájuk még sokáig emlegetni fogjuk és biztosan újra megkóstoljuk, ha arra járunk! 

Hosszabb pihenő után málháztunk csak újra fel, hogy ismét egy nemrövid aszfaltos szakaszt gyűrjön le a társaság. Aztán ismét szőlők közé fordultunk és emelkedni is kezdtünk, immár a Csobánc oldalában. Sajnos az egykoron hűs vizet adó Vár-forrás nem folyt, így frissítés nélkül másztuk meg a csonka tetejű hegyet. Kaptatós mászás után érkeztünk meg Csobánc várának romjaihoz. Itt ütöttük be 3. kéktúrás igazolópecsétünket a füzetbe és alaposan körbejártuk a területet, mert innen, a kopasz tetőről újfent varázslatos panoráma nyílt a tájra.

Alaposan kiélveztük minden pillanatát, mielőtt a csúcs túloldalán, az egykori Rossztemplom romját érintve leereszkedtünk volna Diszel irányába. Ekkor már javában késő délutánra járt az idő. Nem is bánta, a "szöcskéhez hasonlóan tikkadt", ám itt már kevésbé fürge csapat, hogy a település széléig kellett már csak gyalogolni, ott buszra szállhatott a fáradt társaság.