Esztergom, országunk bölcsője, a legendák városa - kirándulás
Június utolsó szombatja ismét felejthetetlen élményeket tartogatott azoknak, akik velünk tartottak kirándulni, kikapcsolódni, országunk bölcsőjét, Esztergomot felfedezni. Magyarország egyik legősibb városa, "országunk bölcsője", rengeteg történelmi és kulturális látnivalóval várja a látogatókat, így hát lehet mondani, hogy egyenesen bakancslistás célpont.
Mi is nagy reményeket fűztünk hozzá, mikor szervezni kezdtük esztergomi városnéző kirándulásunkat. Így utólag el kell mondjuk, még várakozásainkat is felülmúlta, amit a szépséges, dunaparti város szívében láttunk és hallottunk. Természetesen, azért ebben jelentős szerepe volt a sok-sok csodás látnivalón kívül, vendégszerető kalauzainknak is, akik láthatóan szívvel-lélekkel meséltek nekünk városuk nevezetességeiről.
Még javában reggeli órákat írtunk, mikor csoportunk, közvetlenül a Bazilika alatti téren, a Prímás Pince előtti parkolóban a buszról leszállva induláshoz készülődött. És mint amikor egy csapot megnyitva a víz folyni kezd, innentől úgy jöttek sorba, szinte lépten-nyomon Esztergom nevezetességei.
Rögtön a 3000m2-es, jelenleg étteremnek és borkulturális központnak otthont adó pincerendszer mellett nyílt a híres Sötétkapu, ami alagútban folytatódva a Várhegy túloldalán ér véget. Mi innen inkább fölfelé lépcsőztünk, a Bazilika előtti hatalmas térre, ahol királyaink és a Magyarok Nagyasszonya hatalmas szobra uralja a helyet. A tér végében pedig az ország Főszékesegyháza, az Esztergomi Bazilika áll és monumentális méretei bizony, ahogy a többi turistát is, minket is megállásra késztettek.
Igazi építészeti műremek a "leg"-ekkel is bővelkedő nagytemplom. Hazánk legnagyobb templomát (100 m magas!) az ország legvastagabb, 17m-es falai tartják és főoltára felett, a világ legnagyobb, egy vászonra festett képe, a Mária mennybevitele látható. A felbecsülhetetlen értékű egyházi-történelmi ötvös és textil kincsnek otthont adó Kincstárról már nem is beszélve, ahol, többek között a híres Mátyás kálváriát és koronázási eskükeresztünket is őrzik.
Élvezetes idegenvezetéssel járhattuk körbe a Bazilika zegét-zugát. A Mindszenty József bíboros és egykori érsekeink sírját őrző Altemplomtól kezdve, a székesegyház legrégebbi részén, az 1506-ban épült, páratlan szépségű Bakócz kápolnán át, a főhajó és a kupola minden érdekességét megismerhettük. Majd a Kincstár csodás gyűjteménye ejtett minket lépten-nyomon ámulatba. Minden egyes vitrin felbecsülhetetlen értéket őriz. Fokozott védelme érdekében fotók itt ugyan nem készülhettek, de örök emlék marad így is. Székesegyházi sétánk végén pedig, föltéve az i-re a pontot, az épület emeletén helyet kapó Panoráma Kávézó ablakából, ki-ki egy jó kávé vagy jegeskávé mellett gyönyörködhetett a Dunára nyíló panorámában.
Egy kis szabadprogram, szusszanás után, aztán ismét összegyűlt a társaság és nekivágtunk az épület hátsó részén nyíló, cirka 413 fokból álló csigalépcsőnek. Nem mondjuk, hogy nem esett jól, néha egyet szusszanni fölfelé, a lépcsőpihenőkben, de semmiképp nem szabad kihagyni, és mi sem akartuk, ha már itt jártunk. Bár az egyébként is meleg idő, fölfelé haladva egy kicsit még melegebbnek tűnt , egyszercsak mégis megláttuk a kupola hatalmas belső terét és a kibúvót a külső peremre, az oldalán. És szépen, libasorban kisétált az a rengeteg ember, aki egy-egy kupolatúrán felmehet a kilátórészbe. A székesegyház óriási méreteit jól mutatja, hogy 150 fő úgy sétálta körbe a kupolakilátót, hogy még csak sorbanállás sem volt. Vígan elfért ennyi ember a páratlan dunaparti panorámát nyújtó keskeny teraszon.
Már dél elmúlt, mikor a Bazilika napsütötte, forró tetejéről átsétáltunk a közeli Várba, és a hűs falak között megvártuk következő idegenvezetőinket. Mivel itt a termek már közel sem olyan hatalmasak, mint a Bazilikában, így két csoportra bontva jártuk körbe a királyi palotát. A királyi rezidenciából érseki székhellyé avanzsált épület, Vitéz János érsek jóvoltából, a maga korában különösen korszerű volt. Bár például akkoriban mosdani is snassz volt, ő izzasztótermet és fürdőt építtetett a várba. Lakótornyának falára pedig nem más, mint a híres Botticelli festette meg, nemrégiben feltárt, jelenleg restaurálás alatt álló képeit. A 12. századi kápolnája is csodálatos, talán a legszebb része a várnak.
Jócskán délutánra járt már az idő, mikor a Várhegy történelmi épületeit hátrahagyva, a város néhány igen hangulatos utcáján keresztül elértük a Szenttamás-hegyet. Sőt, néhányan a hőséggel dacolva, még bevállaltuk a megmászását is! Bár korántsem olyan magas, mint amilyennek tűnik, a nagy meleg miatt azért egy páran a tövében kanyargó kis utcát választották. Aki viszont bevállalta, az megnézhette a város különleges kálváriáját, mely a Becket Tamás kápolnánál ért véget, a hegytetőn. Ott oroszlános padokon, faragott kőszobrok társaságában élvezhetné az ember a Várhegyre és a városra nyíló csodás kilátást, ha nem égett volna olyannyira a nap. Így hát a hegy túloldalában szerpentinező sétányon lefelé indultunk és érintve a Szent István Koronázása szobrot, aztán az ország legnagyobb napóráját, na meg egy szinte tökéletesen épségben megmaradt római kori határkövet, visszaérkeztünk a város utcáira. A hivalkodóan díszes zsinagóga mellett (ma Művelődési Ház-ként üzemel) értük el a napunk utolsó uticélját, a Duna Múzeumot.
A Vízeum néven interaktív kiállításnak otthont adó épület önmagában is érdekes, minden korosztály számára különleges bemutatókat, kiállítótereket tartogat. Gyerekek és felnőttek egyaránt megtalálják itt a számításukat. Ám most még egy kulturális rendezvény is várta az érdeklődőket, kedves házigazdákkal! Duna Napi programsorozatba volt szerencsénk bekapcsolódni, ahol játékokkal, előadásokkal, makettekkel, akváriumokkal, koncertekkel szintén minden korosztályt megszólítottak. Aktív részvételért még ajándék is járt, így történt hát, hogy nap végén, kártyákkal, jojókkal, kulacsokkal és táskákkal felszerelkezve búcsúzott el innen csapatunk.
Természetesen, mielőtt buszra szálltunk volna, még megkoronáztuk ezt a forró napot és betértünk az "éppen utunkba eső" Szamos Cukrászdába. Sütemény, fagyi tölcsérben, kehelyben, kávé, minden mi szem-szájnak ingere, várta itt a tikkadt társaságot. Szóval nem ellenkeztünk a látvánnyal... A gasztronómiai élvezetek sem maradtak el a napból.
El is fáradtunk kellően, mire buszunk begördült a cukrászda elé és fölvette a csoportot. Hazafelé bizony többen is jólesően elbóbiskoltak. Nemhiába. Pergős, élménydús és túlontúl forróra sikeredett napunk volt, de ez így volt egyedi és tökéletes!
