Általános Szerződési Feltételek

Hatályos: 2024.02.20-tól

Tartalom

Általános tudnivalók

Szerződő felek

A szerződés

A szerződés tárgya, az igénybe vett szolgáltatás

A szerződés létrejötte

A szolgáltató jogai, kötelezettségei

A vevő jogai, kötelezettségei

A szolgáltatás díja, fizetési feltételek

A szerződés módosítása, átruházása

A szerződés megszűnése, felmondása, elállás

A szerződés teljesítése során felmerülő, előre nem várt események

Adatkezelés

Panaszkezelés

Záró rendelkezések

Általános tudnivalók

Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) a JóKa-Túrák szolgáltatásainak, szolgáltatásnyújtásának és azok igénybevételének részletes feltételeit tartalmazza. Eltérő írásos megállapodás hiányában jelen ÁSZF rendelkezései vonatkoznak minden, a JóKa-Túrák által nyújtott szolgáltatások tárgyában megkötött szerződésre. Jelen ÁSZF-ben külön nem szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint a 45/2014.(II.26.) Kormány Rendelet vonatkozó rendelkezései az irányadóak, különös tekintettel a "távollévők között megkötött szerződések" szabályaira. Adatkezelési és adatvédelmi kérdésekben a 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) és az (EU) 2016/679 ált. adatvédelmi rendelet (GDPR) szabályai alkalmazandók, melyről a Szolgáltató saját Adatkezelési Tájékoztató útján nyújt tájékoztatást.

A JóKa-Túrák ÁSZF­-e és Adatkezelési tájékoztatója a weboldalán és internetes, közösségi média felületein előzetesen közzétételre kerültek. Azokat kérésre elektronikusan vagy papír alapon is, ingyenesen rendelkezésre bocsátja. A Szolgáltató a szerződések megkötését megelőzően kellő időben lehetőséget biztosít az ÁSZF megismerésére, bármilyen formában történik meg az adott szolgáltatásra a szerződéskötés. Jellegéből adódóan létrejöhet írásban, szóban vagy ráutaló magatartással (Ptk). A szerződések megkötésével az ÁSZF annak részévé válik. Így a megkötött szerződésekre jelen ÁSZF akkor is alkalmazandó, ha azt a szerződő külön írásbeli nyilatkozattal nem vette tudomásul, de ráutaló magatartásával azt elismeri és elfogadja. Amennyiben a Vevőnek az ÁSZF tartalmával kapcsolatban kérdése, észrevétele, módosítási kérelme van, azt a Szolgáltató felé a megadott elérhetőségein jelezheti. Amennyiben szerződéskötésig nem érkezik ilyen megkeresés, úgy az ÁSZF elfogadottnak tekintendő.

Szerződő felek

Szolgáltató:

Név: JóKa-Túrák (Grósz Józsefné ev.)

Székhely: 5122 Jászdózsa, Sándor utca 30.

Nyilvántartó hatóság: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nyilvántartási szám: 57914851

Adószám: 59870128-1-36

Levelezési cím: 5122 Jászdózsa Sándor utca 30.

Telefon: +36 20 237 2643

E-mail: jokaturak@gmail.com

Weboldal: https://www.jokaturak.hu

Közösségi média:  www.facebook.com/JoKaTurak

                                      www.instagram.com/jokaturak

                                      www.tiktok.com/@jokaturak


Vevő:

A JóKa-Túrák által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő, arra szerződést kötő magánszemélyek. Túrázók, kirándulók, táborozók, eseményekre, programokra jelentkező személyek.

Résztvevő:

A kiválasztott programon ténylegesen részt vevő magánszemély, aki akár a Vevőtől eltérő vagy kiskorú személy is lehet.

A szerződés

A szerződés tárgya, az igénybe vett szolgáltatás

A JóKa-Túrák által, a tevékenységi körében nyújtott valamennyi szolgáltatás, melyekhez minden esetben külön programleírás, részvételi feltételek, tájékoztató készül és kerül elhelyezésre a Szolgáltató weboldalán és közösségi média felületén (Facebook, Instagram), a rendeleteknek megfelelő információ nyújtása céljával. Ezen tájékoztatások a szerződés részét képezik és nem módosíthatók, kivéve, ha a szerződő felek erről kifejezetten megállapodnak. (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet. IV. 6. (Távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó különös szabályok; A szerződéskötést megelőző tájékoztatás).

A szolgáltatás tárgya jellemzően: túrák, kirándulások, táborozások és egyéb természetjáráshoz, sporttevékenységhez kapcsolódó programok szervezése, vezetése, lebonyolítása.

Ezek igénybevételére jogosító ajándékutalványok értékesítése.

Egyedi igények alapján, előzetes megrendelésre szervezett programok esetén vagy a felek jelenlétével megvalósuló szerződéskötés esetén, a szerződés előtti tájékoztatás a fentiektől eltérően, szintén egyedi megállapodás alapján történik, a Vevő igényeihez igazodva (elektronikusan esetleg papír alapon).

A szerződés létrejötte

A szerződéskötés a Ptk. szerint megvalósulhat a hagyományos írásos formán kívül szóban vagy ráutaló magatartással is.

  • Létrejöhet a jelenlévő felek között írásban megkötött szerződés formában,
  • Létrejöhet a jelenlévő felek között szóban történő megállapodással, vagy ráutaló magatartással, így pl., ha a vevő az előzetes regisztrációhoz nem kötött programon személyesen megjelenik és annak díját helyben befizeti,
  • Létrejöhet a távollévő felek között, előzetes regisztráció útján, így pl. a Vevő a JóKa-Túrák weboldalán és közösségi média felületein előzetesen meghirdetésre került programok alapos és felelősségteljes áttanulmányozása után a jelentkezését a feltüntetett elérhetőségeken (űrlap, telefon, e-mail, egyéb elektronikus üzenet, vagy akár szóban személyesen) leadja és arra a szolgáltató a visszaigazolást elküldi,
  • Létrejöhet meghatalmazott útján. Ha az Utas nem személyesen jár el (jelentkezés, díjfizetés stb.), meghatalmazottja jogosult helyette és nevében eljárni a szerződés létrehozásakor. Ebben az esetben azonban a foglalással, szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek, az anyagi felelősség a meghatalmazottat terhelik.

Amennyiben a szerződéskötés nem írásos formában valósul meg, és a Vevő külön írásbeli nyilatkozatot sem tesz a kapcsolódó Tájékoztató, ÁSZF és Adatkezelési Tájékoztató elfogadására, de előzetesen volt lehetősége azokat elolvasni, úgy ráutaló magatartásával, a szerződés megkötésével azokat elismeri, feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadja el.

A Vevő a szerződés életbe lépése és az abban foglaltak teljesítése után szerez jogosultságot a szolgáltatás igénybevételére.

18 év alatti, kiskorú személy részére nyújtott szolgáltatás esetében, szerződéskötés során minden esetben a törvényes képviselője jogosult helyette eljárni.

A szolgáltató jogai, kötelezettségei

  • Szolgáltató köteles a szerződésekben és az ÁSZF-ben foglalt kötelezettségeinek pontos és magas színvonalú teljesítésére.
  • Köteles szolgáltatásait a legmagasabb színvonalon biztosítani, a jogszabályi előírások és a szakmai elvárások szerint, de felelőssége nem terjed ki arra az esetre, ha Vevő valótlan adatot szolgáltat vagy Szolgáltató kéréseit, utasításait többszöri figyelmeztetés ellenére sem tartja be vagy a részvételt befolyásoló egészségügyi állapotáról nem ad felvilágosítást a Szolgáltató felé.
  • Nem szerződésszerű teljesítés esetén vagy részleges teljesítés esetén köteles a szolgáltatás díjának arányos részét visszatéríteni, kivéve, ha a módosítás a Vevő kérésére történik meg vagy a Szolgáltató önhibáján kívüli, Vis Maior eseményhez kötődik (pl. megszakított túra előre nem látható vihar miatt).
  • Szolgáltató jogosult a meghirdetett programok időpontjának módosítására, beleértve a program kártérítési kötelezettség nélküli teljes törlését is, melyről a résztvevőket az indulást megelőző 48 órával (több napos program esetén 7 nappal korábban) tájékoztatja és az előzetesen befizetett részvételi díjakat 100%-ban visszatéríti.
  • Szolgáltató jogosult, hogy szolgáltatási díjait maga határozza meg, mely díjakról a Vevőket minden esetben előre tájékoztatja a weboldalán és közösségi felületein nyilvánossá tett programkiírás, szolgáltatás, részletes feltételeinél. Adott szolgáltatásra minden esetben a Tájékoztatóban feltüntetett díj az irányadó. Kivételes esetekben - a szerződésben foglalt program részszolgáltatásainak és kapcsolódó kötelezettségeinek 10%-ot meghaladó mértékű, nem várt díjnövekedése (pl. üzemanyag, szállás, étkezés költsége) - fenntartja a jogot a Tájékoztatóban feltüntetett részvételi díj emelésére (az 1 főre jutó többletköltség összegével). A díjemelés indokát és összegét a Vevővel az emeléssel egyidejűleg közli, legkésőbb 3 héttel az adott program előtt.
  • Szolgáltató jogosult a túravezető vagy programfelelős személyének egyoldalú módosítására.
  • Szolgáltató fenntartja a jogot a túra, az esemény útvonalának, programjának módosítására, - pl. időjárási körülmények hirtelen romlása, elháríthatatlan külső ok, egészségügyi vészhelyzet, előre nem látható Vis Maior esemény, - a résztvevők biztonságának, testi épségének, egészségének megóvása érdekében.
  • Szolgáltatónak jogában áll a Résztvevőt az általa választott túraútvonaltól/programtól eltanácsolni, amennyiben a Résztvevő egészségi, fizikai állapotával vagy felkészültségével kapcsolatban kétsége merül fel, lehetőség szerint a szerződés szerintivel azonos értékű, a Résztvevő számára biztonságosan teljesíthető szolgáltatás ajánlása mellett. Amennyiben ilyen helyettesítő szolgáltatás nem áll rendelkezésre vagy azt a Résztvevő nem fogadja el, úgy kártérítési felelősség nélkül jogosult a szerződés teljesítésétől elállni.
  • A Szolgáltató jogosult a Résztvevő zavaró magatartása, másokat is sértő viselkedése esetén erre figyelmeztetni. Amennyiben a Résztvevő továbbra sem együttműködő, úgy a Szolgáltató jogosult, - kártérítési felelősség nélkül, - a szerződés azonnali felmondására és a további szolgáltatás megtagadására.

A vevő jogai, kötelezettségei

  • A Vevő jogosult a JóKa-Túrák által kínált szolgáltatások igénybevételére, a szerződésben meghatározottak szerint, azt a Szolgáltató által minőségi színvonalon teljesítve.
  • A Vevő jogosult a Szolgáltatások igénybevételéhez (jelentkezés, díjfizetést, szerződés stb.) Meghatalmazott személy segítségét igénybe venni. (A Szolgáltató elfogadja, de ezen meghatalmazások jogszerűségét nem vizsgálja.) Ilyen esetekben a jelentkezéssel, szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek, felelősségek a Meghatalmazottat terhelik. A közöttük esetlegesen felmerült követelések, vitás ügyek rendezésében a Szolgáltató nem érintett, ilyen esetben a Ptk. szabályai az irányadók.
  • A Vevő jogosult a kiválasztott szolgáltatás igénybevétele előtt, a Szolgáltató jóváhagyásával a Résztvevő személyének módosítására.
  • Vevő jogosult a szolgáltatás vagy annak valamely elemének hibás teljesítése esetén azonnali jelzéssel élni a Szolgáltató felé, aki a bejelentést jegyzőkönyvbe veszi és kivizsgálja, valamint megteszi a szükséges lépéseket a szerződésszerű teljesítés helyreállítására vagy amennyiben a Vevőnek Szolgáltató hibájából kára keletkezett, annak rendezésére.
  • A Vevő/Résztvevő jogosult saját felelősségére, egészségi-fizikai állapotának, felkészültségének tudatában eldönteni, hogy melyik túraútvonalon/programon vesz részt. (A Szolgáltatónak, - amennyiben ezekkel kapcsolatosan kétsége merül fel, - jogában áll a Résztvevőt az adott programtól eltanácsolni.)
  • A Vevő/Résztvevő köteles az általa kiválasztott szolgáltatás igénybevételéhez a Szerződésben és a kapcsolódó Tájékoztatóban meghatározott feltételek, felszerelések (pl. úti okmányok, utasbiztosítás, speciális sportruházat, eszközök) biztosítására a jogszerűség, illetve a saját és a többi résztvevő biztonsága érdekében. Ellenkező esetben a programon való részvételből kizárható.
  • A Vevő/Résztvevő köteles az általa kiválasztott programon történő részvételt befolyásoló egészségügyi állapotáról még a szolgáltatás igénybevétele előtt felvilágosítást adni a Szolgáltatónak.
  • A Vevő felelőssége a kiválasztott programon késés nélkül, időben, a részvételre alkalmas állapotban megjelenni. Ellenkező esetben a részvétele nem biztosítható, a részvétel díjának visszatérítésére igényt nem tarthat.
  • A Vevő köteles az információkéréskor, jelentkezéskor, szerződéskötéskor megadott adatainak helyességéről meggyőződni és az azokban történt változást a megadott elérhetőségeken jelezni a Szolgáltató felé, mivel a szolgáltatás igénybevétele során a hibás adatok problémát okozhatnak. Az ilyen hibából eredő esetleges károkért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
  • A Vevő/Résztvevő köteles a szolgáltatások igénybevétele során a Szolgáltató iránymutatása szerint eljárni, utasításait követni és olyan magatartást tanúsítani, mellyel a program megtartását vagy a többi résztvevőt nem zavarja. Köteles a Szolgáltató ilyen irányú figyelmeztetése esetén a továbbiakban az előírásokat betartani, ellenkező esetben, részére a további szolgáltatásnyújtás megtagadható.
  • Vevő (törvényes képviselő) felelőssége a 18 év alatti Résztvevő külföldön megtartott programon, túrán történő részvétele esetén, hogy kiskorú mellé felnőtt kísérőt biztosítson. Amennyiben a felnőtt kísérő nem a gyermek törvényes képviselője, akkor a konzuli szolgálat által is elfogadott formanyomtatványon kitöltött, aláírt és a kísérő részére átadott "Szülői hozzájáruló nyilatkozat" szükséges a részvételhez. Ennek hiányából adódó károkért felelősséget a Szolgáltató nem vállal.

A szolgáltatás díja, fizetési feltételek

A szolgáltatás igénybevételének feltétele a jelentkezést és a szerződéskötést követően a szolgáltatás díjának a megfizetése, mely történhet banki átutalással vagy készpénzes formában is. Átutalással történő fizetés esetén az utalás közlemény rovatában feltüntetésre kell, hogy kerüljön a Résztvevő neve és a kiválasztott szolgáltatás dátuma.

A Szolgáltató számlaadási kötelezettségét a hatósági előírások és számviteli szabályok szerint, az utalás beérkezése után a Vevő által megadott e-mail címre megküldött számlával teljesíti, illetve helyben kiállított nyugtával készpénzes fizetések esetén, amennyiben a Vevő előzetesen számlaigényét nem jelzi.

Az árak Ft-ban értendők és a Szolgáltató Áfa fizetésére nem kötelezett.

Az egyes szolgáltatások díjait a Szolgáltató minden esetben előzetesen, a weboldalán és a közösségi média felületén elhelyezett, adott programhoz kapcsolódó Tájékoztatóban is közzéteszi vagy egyedi megrendelések esetén előzetes árajánlat formájában a Vevő részére megküldi. Fenti Tájékoztatók nyújtanak részletes információkat a díjak tartalmával kapcsolatosan, ezért fontos azok alapos áttanulmányozása és megértése. A JóKa-Túrák által nyújtott szolgáltatások díjai jellemzően a programok szervezési, lebonyolítási, vezetési díjaiból és egyéb kapcsolódó szolgáltatások költségeiből állhatnak. A kiegészítő szolgáltatások díját (pl. utazási költség, utasbiztosítás, belépők, szállás) az adott szolgáltatóknak a Vevő saját maga is megfizethet a részvétel során, de lehetősége van azok rendezésére a JóKa-Túrák részére megbízást adni, így mentesül az ezirányú teendők alól és jogosulttá válik az esetleges csoportos kedvezmények érvényesítésére.

Kivételes esetekben - a szerződésben foglalt program részszolgáltatásainak és kapcsolódó kötelezettségeinek 10%-ot meghaladó mértékű, nem várt díjnövekedése (pl. üzemanyag, szállás, étkezés költsége) miatt emelkedhet a Tájékoztatóban feltüntetett részvételi díj összege (az 1 főre jutó többletköltség összegével). A díjemelés indoka és összege a Vevővel az emeléssel egyidejűleg közlésre kerül, legkésőbb 3 héttel az adott program előtt. A Vevőnek ilyen esetben lehetősége van a szerződéstől elállni.

A Szolgáltató által szervezett programok díján kívül felmerülő egyéb, privát költségeit (pl. fakultatív program belépője, vendéglátóhely számlája, ajándékvásárlás) a Vevő maga köteles rendezni.

A programokra történő jelentkezési határidőkről és a részvételi díjak befizetésének végső határidejéről a szerződés részét képező, kapcsolódó Tájékoztató nyújt információt. A határidők elmulasztása, késedelmes fizetés vagy díjnemfizetés esetén a jelentkező számára a foglalt hely nem kerül fenntartásra.

A részvételi díjak befizetési határideje:

  • a szolgáltatási szerződés létrejöttét (jelentkezést követő visszaigazolás) követő 3 napon belül a díj 100%-a esedékes (1 napos programoknál vagy ha az indulásig már kevesebb van mint 28 nap)
  • több napos programok esetén, ha az indulásig még 28 napnál hosszabb idő áll rendelkezésre, a részvételi díj egyedi megállapodás alapján fizethető több részletben is, azzal a kikötéssel, hogy indulást megelőző 21.napig a teljes díj megfizetésre kell, hogy kerüljön.

A szerződés módosítása, átruházása

Felek a szerződést közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.

Szolgáltató általi módosítás:

Egyes programokat a Szolgáltató csak abban az esetben tud elindítani, amennyibe egy minimális létszámot elér a jelentkezők száma. A Tájékoztatóban ezt és az induláshoz szükséges min. létszámot előzetesen jelzi. Amikor a regisztrálók száma ezt eléri, a Szolgáltató visszaigazolást küld a jelentkezőknek. Ezen programokra történő jelentkezés visszamondása esetében a hagyományostól eltérő lemondási díjra jogosult a Szolgáltató. Az indulást megelőző 30 napban történő lemondás esetén vagy ha a lemondás folytán a meghirdetett létszám a minimális alá csökken, úgy a részvételi díj 100%-a a lemondási díj összege.

A Szolgáltató jogosult a meghirdetett programok időpontjának egyoldalú módosítására. 1 napos programok esetén az indulást megelőző 48 órával, több napos programok esetén 7 nappal az indulás előtt jogosult a Szolgáltató egy új időpont kijelölésére vagy a program lemondására, melyről a Résztvevőket írásban értesíti. Amennyiben Résztvevő a módosított időpontban megtartott programon nem kíván részt venni, vagy a program teljes egészében elmarad, a részvételi díj 100%-a visszautalásra kerül.

Vevő általi módosítás:

A Vevő jogosult a kiválasztott szolgáltatás igénybevétele előtt, a Szolgáltató jóváhagyásával a Résztvevő személyének módosítására.

Amennyiben a Résztvevő bármilyen okból kifolyólag a programon nem tud részt venni, részvételi jogát az indulást megelőzően, a Szolgáltató tájékoztatása és annak visszajelzése után, harmadik személyre átruházhatja, Ebben az esetben a szerződés szerinti jogok és kötelezettségek a megnevezett harmadik személyt illetik.

Amennyiben a Résztvevő bármilyen okból kifolyólag a programon nem tud részt venni, és maga helyett másra átruházni nem tudja, úgy részvételét lemondhatja. Ebben az esetben a Szolgáltató lemondási díjra jogosult.

A szerződés megszűnése, felmondása, elállás

A felek közötti szerződéses jogviszony az alábbi esetekben szűnik meg:

  • díjnemfizetés miatt: amennyiben a Vevő a szolgáltatás díját a jelentkezést követő visszaigazolás után a megadott határidőig nem fizeti meg, jelentkezése törlésre kerül
  • közös megegyezéssel: a felek a szerződést közös megegyezéssel bármikor módosíthatják, megszüntethetik
  • felmondással: Vevő a szerződéstől írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat, részvételre nem kötelezhető. Szolgáltató 1 napos programok előtt 2 nappal, míg több napos rendezvények előtt 7 napon belül jogosult a megkötött szerződések felmondására
  • bármelyik fél halálával

Elállás:

A Szolgáltató a szerződéstől a program kezdete előtt 48 órával (1 napos program) illetve 7 nappal (több napos program) megelőzően elállhat. Ebben az esetben a Résztvevő kérheti részvételi díjának másik programba történő beszámítását (az esetleges különbözet megfizetésével) vagy részvételi szándékától elállhat. Befizetett díjának 100%-a visszautalásra kerül.

A Résztvevő szerződéstől történő elállását indoklás nélkül, bármikor megteheti, részvételre nem kötelezhető, viszont a Szolgáltató részére az alábbiakban meghatározott mértékű lemondási díjat köteles fizetni:

Lemondási díj:

  1. Amennyiben a Résztvevő bármilyen okból kifolyólag a programon nem tud részt venni, de azt indulás előtt egy 3. személyre átruházza: 0.-Ft
  2. Amennyiben a Résztvevő bármilyen okból kifolyólag a programon nem tud részt venni, és maga helyett másra átruházni nem tudja, de a Szolgáltató a megüresedett helyet indulásig fel tudja tölteni: 2500.-Ft
  3. Amennyiben a Szolgáltató a megüresedett helyet indulásig feltölteni nem tudja, úgy
  • Lemondási díj a program kezdetét megelőző 30 napon túli lemondásnál: 0.-Ft
  • Lemondási díj a program kezdetét megelőző 30-21 napok közé eső lemondásnál: részvételi díj 50%-a
  • Lemondási díj a program kezdetét megelőző 20-10 napok közé eső lemondásnál: részvételi díj 75%-a
  • Lemondási díj a program kezdetét megelőző 10 napon belüli lemondásnál vagy meg nem jelenés esetén: részvételi díj 100%-a

A szerződés teljesítése során felmerülő, előre nem várt események

Szolgáltató fenntartja a jogot a túra, az esemény útvonalának, programjának akár teljesítés közbeni módosítására, - pl. időjárási körülmények hirtelen romlása, elháríthatatlan külső ok, egészségügyi vészhelyzet, előre nem látható Vis Maior esemény, - a résztvevők biztonságának, testi épségének, egészségének megóvása érdekében.

A Szolgáltató nem vállal felelősséget és nem kötelezhető kártérítésre a természeti környezet változása miatt kialakult szolgáltatáskiesés (pl. csapadékhiány, vihar) miatt. A Vevő valótlan vagy hiányos adatközlése, a programfelelős/túravezető utasításainak be nem tartása, illetve a Vevő harmadik személynek történő károkozása miatt.

Adatkezelés

Vevő a felek között létrejött szerződés megkötésével elfogadja és hozzájárul, hogy a JóKa-Túrák a hatályos adatkezelési és adatvédelmi előírásoknak (2011. évi CXII. törvény (Infotv.) és az (EU) 2016/679 ált. adatvédelmi rendelet (GDPR)) történő megfelelés érdekében személyes adatait kezelje. A kapcsolattartáshoz, a weboldalon és a közösségi média felületen történő megjelenéshez, szerződéses és egyéb jogszabályi kötelezettségek teljesítéséhez nyilvántartott adatait önkéntesen bocsájtja a Szolgáltató rendelkezésére, melyeket az jogszerűen és az adatkezelés alapelveit szem előtt tartva kezeli.

A JóKa-Túrák Adatkezelési Tájékoztatója jelen ÁSZF-fel együtt a Szolgáltató weboldalán és közösségi média felületén (Facebook oldal) nyilvános és elérhető, de azokat kérésre elektronikusan vagy papír alapon is rendelkezésre bocsátja. Ezen dokumentumok szerződéskötés előtti megismerése, megértése a Vevő felelőssége. Amennyiben szerződéskötésig ezek tartalmával kapcsolatosan észrevétel a Szolgáltató felé nem érkezik, úgy ezek automatikusan elfogadottnak tekintendők és a szerződés részévé válnak.

Panaszkezelés

A Vevő jogosult a szerződés hibás teljesítése esetén a Szolgáltató felé azonnali jelzéssel élni, aki a bejelentést jegyzőkönyvbe veszi és kivizsgálja, valamint megteszi a szükséges lépéseket a szerződésszerű teljesítés helyreállítására vagy amennyiben a Vevőnek Szolgáltató hibájából kára keletkezett, annak rendezésére.

A Vevő jogosult egyéb kéréseivel, kérdéseivel, panaszaival, észrevételével közvetlenül a Szolgáltatóhoz fordulni az ÁSZF-ben megadott elérhetőségeken, melyre a JóKa-Túrák a választ 30 napon belül megküldi. Panasz előterjesztésére kizárólag írásos formában van lehetőség. Szóban előterjesztett panasz abban az esetben tehető, amennyiben a Szolgáltató azt jegyzőkönyvben rögzíteni tudja.

Amennyiben a Vevő a panaszára megküldött válasszal nem ért egyet és a vitás kérdés békés úton a felek között nem rendeződik, úgy a Vevő a Szolgáltató székhelye szerinti illetékes békéltető testülethez fordulhat:

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület

cím: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület

5000 Szolnok, Verseghy park 8.

e-mail: bekeltetotestulet@iparkamaraszolnok.hu

telefon: 20/373-2570

Jogsérelem esetén jogosult keresettel fordulni az illetékes törvényszékhez, mely eljárás során a Ptk. rendelkezései az irányadók.

Záró rendelkezések

Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben jelen ÁSZF – Általános Tudnivalók pontjában felsorolt jogszabályok az irányadók.

ÁSZF 2024.02.20. naptól hatályos.